Kompetenciafejlesztő rendszer

Az akadémiai és amatőr sportszervezetek számára kiemelten fontos a sportolók és sportszakemberek folyamatos fejlődésének támogatása. Ezen szervezetek célja, hogy biztosítsák a megfelelő sportszakmai képzési kereteket, amelyek lehetővé teszik a sportteljesítmény optimalizálását, valamint hozzájárulnak a hosszú távú sikerességhez a sportágakban. A kompetenciafejlesztő programok kialakítása során elengedhetetlen, hogy a résztvevők ne csupán szakmai tudásukat bővítsék, hanem olyan viselkedésalapú készségeket is elsajátítsanak, amelyek elősegítik a testi, lelki és mentális egyensúly megteremtését és fenntartását. A megfelelő támogatás és a folyamatos fejlődés révén a sportolók képesek lesznek tehetségük maximális kihasználására, míg a sportszakemberek a legmodernebb módszerek és ismeretek birtokában segíthetik a fiatal tehetségek nevelését és felkészítését a jövő kihívásaira.

Zsebi Zsuzsanna eddigi tapasztalatai és szerteágazó tudása alapján létrehozta az Eredményes Sportolóvá Nevelés Programot amatőr sportszervezetek és akadémiák részére. Ez a program rendszerszinten és tervezetten alakítja ki egy adott sportszervezet kompetenciafejlesztő programját. A rendszert a vezetőség által meghatározott célcsoportokra és előre kiválasztott kompetenciákra igazítjuk. Elvégezzük az aktuális állapot felmérését, és a célokhoz, valamint a rendelkezésre álló időhöz igazítjuk a programot.

Az Eredményes Sportolóvá Nevelés Program célja, hogy a tehetséges sportolók:

– olyan viselkedés alapú kompetenciafejlesztő programokon vegyenek részt, amelyek hosszú távon biztosítják a sportszervezet csapatainak sikeres szereplését.
– képesek legyenek a sportszervezet által meghatározott siker kritériumokat teljesíteni, valamint felnőtt korukra megfeleljenek a profi sportoló fogalmának.
– a „kettős életpálya” modellhez kapcsolódóan lehetőséget kapjanak arra, hogy a profi karrier után vagy helyett – akár a sportolói pályafutás megszakadása vagy lezárása esetén – értékes szakemberekké váljanak a sport területén, és sikeres életvezetést biztosítsanak önmaguk számára, valamint hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.

A sportolók eredményességére és testi-lelki-mentális jóllétére hatással lévő szakemberek:

– olyan viselkedés alapú kompetenciafejlesztő programokon vegyenek részt, amelyek hozzájárulnak a fentiekben leírt célok megvalósításához.
– ismerjék az aktuális generáció igényeit és képességeit, és legyenek képesek a generációnak megfelelő pedagógiai módszerek alkalmazására.
– képesek legyenek a sportolók motiválására, eredményeik elérésének, megtartásának és támogatásának elősegítésére.
– biztonságos környezetet biztosítsanak, bizalmi kapcsolatokat építsenek ki.
– gondoskodjanak a gyermekek érzelmi stabilitásának, testi-lelki-mentális egészségének fenntartásáról.

A Fejlesztő Program alapot nyújt:

– az egységes sportszakmai és mentális képzési rendszer kialakítására és bevezetésére.
– módszertanok és innovációk tesztelésére, bevezetésére.
– minták képzésére, saját élményeken és tapasztalatokon keresztül, az innovatív megoldások megismerésére és alkalmazására való érdeklődés és motiváció felkeltésére.
– a hatékony edzőképzés megvalósítására.
– a szülőkkel való együttműködés fejlesztésére.
– rendszer kialakítására, szoftveres támogatás specifikálására.
– mérésre, nyomon követésre és további fejlesztésre.

Ezeknek a céloknak és feladatoknak a megvalósítása érdekében a Fejlesztő Program egy komplex és átfogó keretet biztosít, amely lehetővé teszi amatőr sportszervezetek és akadémiák számára a legmagasabb szintű szakmai és személyes fejlődés elérését, ezzel hozzájárulva a magyar sportolók és a magyar sport  jövőjének sikeréhez.

A rendszerszintű működést az előkészítő munkaként egy belső szabályzat kialakítása is támogatja, melyben leírjuk a célokat, azonosítjuk a célcsoportokat és a fejlesztendő kompetenciákat, meghatározzuk a feladatokat, felelősségeket és hatásköröket, valamint kompetenciahatárokat. A dokumentációs rendszer kiterjed az adatvédelmi szabályzatokra, szülőkkel való belegyezésre, a gyermekvédelmi és etikai szabályok kialakítására is.

Vegye fel velünk a kapcsolatot és beszélgessünk az aktuális kihívásokról és a lehetséges megoldásokról. Dolgozzunk együtt közösen a magyar sport eredményességéért és a sportolók és sportszakemberek jólétéért!

    Kérdése van? Írjon nekünk!

    Kollégáink a lehető leghamarabb felveszik Önnel a kapcsolatot!


    callcenter-img

    Mentális fejlesztés/kompetenciafejlesztés

    A sportolók fejlesztésének új megközelítése: az Eredményes Sportolóvá Nevelési Program A sportolók fejlődése és a sportágak népszerűsítése érdekében az amatőr sportszervezetek és akadémiák egyre inkább...
    Tovább a cikkre »

    A szupervízió szerepe a sport szakemberek fejlődésében

    A sport világában is egyre fontosabb szerepet játszik a szupervízió, hiszen a szakemberek folyamatos támogatása segít abban, hogy eredményesen tudjon működni a szervezet és a...
    Tovább a cikkre »

    Miért fontos a szupervízió a pályakezdő edzőknek?

    Képzeld el, hogy nemrég még az öltöző másik oldalán álltál: játékosként futottál be a pályára, most pedig edzőként figyeled kívülről a csapatodat. Ismered a sport...
    Tovább a cikkre »

    A szupervízió szerepe a tapasztalt edzők életében

    „A sport benned van. De ki segít, ha már te is fáradsz?” A sport világa nem olyan, amit kívülről meg lehet érteni. Csak az tudja...
    Tovább a cikkre »

    Előminősítés és infrastruktúra-beruházás: mit érdemes tudni a kluboknak

    Bevezetés Az infrastruktúra-fejlesztés az amatőr és regionális labdarúgásban kulcsfontosságú: új pályák, korszerű világítás, lelátók és modern kiegészítő létesítmények révén nemcsak a sportkörnyezet javul, hanem a...
    Tovább a cikkre »

    Eredményes Sportolóvá Nevelési Program sportolók mentális fejlesztésének eleme

    Zsebi Zsuzsanna tapasztalatai és szakmai tudása révén létrehozta az Eredményes Sportolóvá Nevelési Programot, amely a sportolók mentális fejlődését célozza meg. A Program szűkebb elemeit a...
    Tovább a cikkre »

    A szupervízió: a sportszakemberek titkos „erőnléti edzése” a szakmai fejlődéshez

    Tudtad, hogy a legtöbb sportszakember több időt tölt mások problémáinak megoldásával, mint a saját szakmai feltöltődésével? A szupervízió ezt a hiányt pótolja: ez egy rendszeres,...
    Tovább a cikkre »

    NEA 2026 – új pályázati lehetőségek civil és sportszervezetek számára

    Akár 400.000 Ft vissza nem térítendő támogatás – 100%-os támogatási intenzitással A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2026. évi pályázatai újra megnyíltak, a civil és sportszervezetek...
    Tovább a cikkre »

    KOMPETENCIAFEJLESZTÉS

    Mit jelent a mi világunkban a kompetenciafejlesztés? Miért használjuk azt a szót, hogy viselekdés alapú kompetenciafejlesztés? Milyen kompetenciákat fejlesztünk az Eredményes Sportolóvá Nevelés Programunkban? A...
    Tovább a cikkre »