A magyar sport elmúlt harminc éve három eltérő korszakra bontható. Az alulfinanszírozottságot a forrásbőség, majd a fenntarthatósági feszültségek időszaka követte. A következő sportstratégia akkor lehet működőképes, ha nem egy újabb finanszírozási technikából, hanem a kívánt sportszakmai és társadalmi működésből indul ki.
Három korszak háromféle ösztönzővel
1996 és 2010 között a sportegyesületek jelentős része forráshiányos környezetben működött. A klubok önkormányzati támogatásokból, tagdíjakból és bizonytalan piaci bevételekből próbálták fenntartani magukat. Ez a korszak erős alkalmazkodást és költségérzékenységet kényszerített ki, de közben létesítmények zártak be, szervezetek szűntek meg, és súlyos működési hiányok halmozódtak fel.
A TAO 2011-es bevezetése alapvetően megváltoztatta ezt a környezetet. A látvány-csapatsportokba és a kiemelt sportágakba nagyságrendekkel több forrás érkezett, megújult az infrastruktúra, és jelentősen nőtt az igazolt sportolók száma. A pénzügyi beavatkozás eredményei láthatók, ugyanakkor a rendszer új függőségeket is létrehozott. Sok sportszervezet működése egyre kevésbé épült saját bevételtermelő képességre, miközben az adminisztratív megfelelés egyre több kapacitást kötött le.
2023 után az infláció, az energiaárak emelkedése és a költségvetési korlátok megmutatták, mennyire sérülékeny az a modell, amelyben a működés tartósan közforrásokra támaszkodik. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e állami szerepvállalásra. Arra kell válaszolnunk, hogy milyen feladatot, milyen minőségben és milyen valós költség mellett akarunk finanszírozni.
A forrás nem helyettesíti a működési modellt
A magyar sport fejlesztését sokáig a rendelkezésre álló támogatási jogcímek vezérelték. A sportszervezetek megtanulták, milyen sorokra lehet pályázni, de ettől még nem feltétlenül kaptak választ arra, milyen szervezeti, szakmai és humán működés vezet a kívánt eredményhez. Ha a finanszírozási rendszer csak az elszámolható tételeket szabályozza, miközben nem határozza meg a minőségi működés feltételeit, akkor a megfelelés könnyen fontosabbá válik a fejlődésnél.
A Magyar Sport 2035 alapelve megfordítja ezt a sorrendet. Először azt kell meghatározni, milyen magyar sportot akarunk: hogyan szolgálja a gyermekek fejlődését, a lakosság egészségét, a versenysport eredményességét és a helyi közösségeket. Ezután lehet rögzíteni a szükséges szervezeti folyamatokat, szakemberi kompetenciákat, infrastruktúrát és valós költségeket. Csak erre épülhet olyan finanszírozás, amely nem pusztán fenntart, hanem a jobb működést ösztönzi.
A következő korszak kulcsa a mérhető fejlődés
A stratégiai megújulás nem jelentheti a sport hirtelen forráskivonását. Az átmenetben biztosítani kell a bérek, a rezsi és az alapműködés likviditását. Ezzel párhuzamosan el kell indítani a szervezeti auditokat, a valós költségfelmérést, a humán fejlesztést és az objektív mérési rendszert.
A következő évtizedben azok a sportszervezetek lehetnek stabilak, amelyek tudják, honnan indulnak, milyen eredményt vállalnak, milyen erőforrás kell ehhez, és hogyan mérik vissza a fejlődést. A finanszírozásnak ezt a tanulási ciklust kell támogatnia. Így a közpénz nem egy-egy évad túlélését, hanem a magyar sport hosszú távú képességeinek építését szolgálja.
