A sportban gyakran jelenik meg az a szemlélet, hogy a szülő „ne zavarjon bele” a szakmai munkába. Valóban vannak nehéz helyzetek, konfliktusok és túlfűtött reakciók, mégis fontos látni, hogy a legtöbb esetben a szülő nem akadály, hanem potenciális erőforrás.
A képzés egyik központi gondolata, hogy a szülő az a személy, aki a legrégebb óta ismeri a gyermeket. Ő látja a reakcióit, a félelmeit, a motivációját, az érzékenyebb időszakait és azt is, hogyan működik nehezebb helyzetekben.
Ha ezt a tudást partneri módon kezeljük, az rengeteget segíthet a gyermek támogatásában.
A valódi együttműködés azonban nem automatikusan alakul ki. Bizalomra, átláthatóságra és következetes kommunikációra van szükség hozzá. A szülők sokkal könnyebben tudnak együttműködni, ha értik a döntések hátterét, érzik a tiszteletet, és nem kizárva érzik magukat a folyamatból.
John Bowlby kötődéselmélete szerint a gyermek biztonságérzete erősen függ attól, hogy a körülötte lévő fontos felnőttek mennyire stabilan és együttműködően működnek (Bowlby, 1988). A sportközegben ez ugyanúgy igaz.
A gyermek számára rendkívül megterhelő lehet, ha az edző és a szülő között tartós feszültség van. Ilyenkor gyakran lojalitáskonfliktusba kerül: úgy érzi, választania kell a számára fontos felnőttek között.
A partneri működés nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell érteni. Sokkal inkább azt, hogy a közös fókusz végig a gyermek jólléte és fejlődése marad.
Források
Bowlby, J. (1988). A Secure Base. Routledge.
Siegel, D. J. (2012). The Developing Mind. Guilford Press.