A sportban könnyen kialakulhat egy láthatatlan „mi és ők” működés az edzők és a szülők között. Különösen konfliktushelyzetekben jelenhet meg az az érzés, hogy a szülő akadályozza a szakmai munkát, túl sokat kérdez, túl erősen kontrollál vagy nem bízik a döntésekben.
Pedig a valóságban a legtöbb szülő nem ellenségként van jelen, hanem olyan emberként, aki szeretné jól csinálni, és aki a saját eszközeivel próbálja védeni vagy támogatni a gyermekét.
A képzés egyik legerősebb gondolata, hogy a szülő nem akadály, hanem erőforrás. Ő az, aki a legrégebb óta ismeri a gyermeket, látja a reakcióit, a félelmeit, a motivációját és az érzékenyebb pontjait. Ha ezt partneri módon kezeljük, az sokkal pontosabb és biztonságosabb szakmai munkát tesz lehetővé.
A biztonságos sportközeg nem kizárólag az edző szakmai tudásán múlik. Nagyon erősen függ attól is, hogy az edző és a szülő között mennyire működik az együttműködés és a bizalom.
Ez nem jelenti azt, hogy minden helyzetben egyet kell érteni. A partneri működés nem konfliktusmentességet jelent, hanem azt, hogy a felek képesek közösen a gyermek érdekére fókuszálni.
Daniel J. Siegel szerint a gyermekek érzelmi biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a környezetükben lévő felnőttek mennyire kiszámíthatóan és együttműködően működnek (Siegel & Bryson, 2011). Ha az edző és a szülő között tartós feszültség alakul ki, azt a gyermek szinte mindig megérzi.
A jó szakmai kapcsolat nem abból indul ki, hogy „ki tud többet”, hanem abból, hogy mindkét fél ugyanazért a gyermekért dolgozik.
Források
Siegel, D. J., & Bryson, T. P. (2011). The Whole-Brain Child. Delacorte Press.
Ginott, H. G. (2003). Between Parent and Child. Harmony Books.
