A legtöbb szülő jót akar. Támogatni szeretné a gyermekét, segíteni a fejlődését, és sokszor valóban rengeteg energiát, időt és áldozatot tesz a sportolás mögé. A probléma általában nem a szándékkal kezdődik, hanem azzal, amikor a teljesítmény fokozatosan fontosabbá válik, mint maga a gyermek.
A sportban könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy a gyermek folyamatos értékelés alatt érzi magát. Nem csak az edzőtől kap visszajelzést, hanem edzés után otthon is elemzés, javítás, kritika vagy „motiválás” várja. A képzés egyik gyakorlati példája pontosan ezt mutatja be: amikor a gyermek két különböző irányból kap folyamatos visszajelzést, könnyen elveszítheti a biztonságérzetét és az önbizalmát.
Sok gyermek ilyenkor már nem a sport öröméért kezd dolgozni, hanem azért, hogy ne okozzon csalódást. Megjelenik a hibázástól való félelem, a túlzott megfelelési kényszer vagy az állandó bizonyítási vágy. Kívülről ez akár motiváltságnak is tűnhet, belül azonban sokszor szorongás működik.
Carol Dweck kutatásai szerint azok a gyermekek, akik folyamatos teljesítményértékelés alatt állnak, könnyebben alakítanak ki rögzült önértékelést és erősebb hibázástól való félelmet (Dweck, 2006). A fejlődéshez viszont éppen arra lenne szükség, hogy a gyermek biztonságban hibázhasson.
Sportszakemberként ezek a helyzetek különösen érzékenyek, mert a szülő legtöbbször nem rosszat akar. Éppen ezért fontos, hogy ne támadásként reagáljunk, hanem próbáljuk megérteni a mögötte lévő aggodalmat vagy félelmet is.
A gyermek számára ugyanis hosszú távon nem az lesz a legfontosabb emlék, hogy hány percet játszott vagy milyen eredményt ért el, hanem az, hogy milyen érzés volt sportolni ebben a közegben.
Források
Dweck, C. S. (2006). Mindset: The New Psychology of Success. Random House.
Siegel, D. J., & Bryson, T. P. (2011). The Whole-Brain Child. Delacorte Press.
